Csíkszeredán

Délután 17 órára, a csíkszeredai Honvédtemetőbe igyekeztek a környékbeli székely hazafiak, hogy megemlékezzenek a kitörésben elhunyt hősökre. Ez volt az első becsület napi főhajtása az Új Magyar Gárda székely szakaszának.

Az esemény koszorúzással kezdődött, majd egy, a II. világháborút is megélt idős bácsi beszédében arra hívta fel a fiatal harcosok figyelmét arra, hogy kevés ember hoz akkora áldozatot a haza védelmében, mint az 1945-ös budapesti kitörés katonái. Úgy érzi: a megemlékező fiatalokban látja mindazt, ami a magyar feltámadáshoz elengedhetetlen.

Piliscsabán

Nagy hóban, erős szélben és kemény hidegben kezdődött a Radványi Béla által rendezett megemlékezés a piliscsabai temetőben, a Nagykereszt előtt. A rendezvényen képviseltette magát a Jobbik helyi szervezete, a HVIM pilisvörösvári csapata valamint jelen volt Ay Tiborné, a Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke is.

A rendezvény a Himnusz eléneklésével kezdődött, majd Dienes Jenő Attila beszéde következett, melyben szó esett a Konrád tervről, a kitörés fontosabb eseményeiről, de a szovjet katonák tetteiről is.

Radványi Béla ugyancsak az elesettekről mesélt, de előadásában kitért a helyi eseményekre is, többek között annak a hét német katonának a történetére, kik Piliscséven estek fogságba menekülés közben. Az orosz fegyveresek kiásatták velük saját sírjukat, majd puskatussal agyonverték őket.

Emellett szó esett a temetőben található két szovjet síremlék történetéről is. A ruszki katonák egy piliscsabai kocsmában pálinkáztak, mikor vita tört ki közöttük. Ennek aztán lövöldözés lett a vége, s a társaság fele golyóval a testében feküdt a földön. A helyszínre érkező orosz karhatalmi alakulat mindezek után lelőtte a társaság megmaradt felét is. Ezek az emberek fekszenek ma az említett két sírban, mint „Magyarország felszabadítói…”

A rendezvény vége előtt a szervezők hangsúlyozták, ha itthon a magyar és német csapatok nem állnak helyt ilyen módon, Európa nagy része megérezhette volna, mi is az a kommunizmus. A Magyarországon harcoló fegyveresek azonban vitézien küzdöttek, s ennek következtében csak a tél végén került sor fővárosunk elfoglalására. „Sztálin őrjöngött, mert ő már november 7-ét Budapesten akarta ünnepelni.” – mondta el Radványi Béla, majd elszavalta a "Kitörés" című megható verset, melyet sokan ismerhetnek a Magna Hungaria együttes dalaként.

A „Boldogasszony Anyánk” eléneklése után a maroknyi megjelent Takács József (1906-1944) honvéd sírjához vonult, hogy megkoszorúzza azt, s gyertyagyújtással emlékezzen a kitörés magyar és német áldozataira.

Radványi Béla beszéde (piliscsaba.hu):

Budapest ostroma
Tisztelt hölgyeim és uraim, kedves magyar testvéreim! Köszönöm szépen, hogy eljöttek megemlékezni arra a 75.000 magyar és német katonára, akiknek nagy része 65 évvel ezelőtt ezekben a napokban halt hősi halált. Köszönöm, hogy eljöttek megemlékezni azokra a nőkre, gyermekekre és öregekre, akiket az angolszász terrorbombázás és az orosz hadsereg pusztított el. Köszönöm, hogy eljöttek meglékezni azokról az izraelita vallású, izraelita és cigány származású honfitársainkra, akiket emberi mivoltukból kivetkőzött gazemberek gyilkoltak meg, miközben a becsületes honvéd a lövészárokban védte Hazánkat!

1944. augusztusában az orosz hadsereg elérte a szovjetunió egykori határait. Ott azonban nem állt meg, hanem Európa megszállásához kezdett. A cél az Atlanti-óceán és a Földközi-tenger volt. Sztálin parancsára az orosz főerők nem Berlin elfoglalására indultak, hanem a Kárpát-medence és a Balkán elfoglalására. Tehát szó sem volt a részükről semmiféle felszabadításról, mivel ezt egyetlen európai nép sem kérte tőlük.

Augusztus 23-án a románok szokás szerint elárulták szövetségeseiket. Két nappal később hadüzenet nélkül betörtek a Székelyföldre nyomukban az orosz egységekkel. A Bácskában pedig Tito szerb partizánjai kezdték gyilkolni a magyar és sváb lakosságot. A magyar-német alakulatok közel nyolc hónapon keresztül védték az országot a megszállók ellen. Ha a magyar ellenállás is csak addig tartott volna mint a román az oroszok elfoglalták volna Rómát és Párizst is. Köszönetet azóta sem kaptunk ezért!

A magyarságra 1944-ben történelme legbrutálisabb ellenségei törtek. A vörös hadsereg embertelensége csak Dzsingisz kán hordáihoz hasonlítható. Rogerius püspök által 1241-ben leírt mongol kegyetlenségek egy az egyben megtörténtek a vörös hadsereg által is.

1944 Karácsonyára az oroszok bekerítették Budapestet. 40.000 német, 35.000 magyar katonával és 800.000 civil lakosával 145.000 orosz és 15.000 román katona kezdte ostromolni. Sztálin már ekkor őrjöngött, mert ő már november 7-ét Budapesten akarta ünnepelni.

A magyar és német katonák az utolsó leheletükig harcoltak. A németek tudták az oroszok nem ejtenek német hadifoglyot. Ezenkívül a környékbeli sváb lakosság miatt úgy érezték itt is a hazájukat védik. A magyar katonák pedig tudták, hogy az oroszok mit művelnek a magyar lakossággal és azt is tudták, ha Budapest elesik a maradék Magyarország is védhetetlenné válik.
Budapest maradék védőinek egy része 1945. február 11-én éjjel kitört a várból. A 20.000 kitörő katona közül mintegy 900!-an érték el a magyar-német vonalakat Szomornál és Esztergomnál néhány nap múlva. Iszonyatos vérfürdő volt!

Piliscsabára 1944 december 25-én, reggel 7 órakor érkeztek meg az oroszok Tinnye felől. A faluban lévő magyar és német katonák a Nagy-Kopasz és felé hátrálva összecsaptak az oroszokkal. Céljuk Esztergom elérése volt. Ekkor esett el Takács József (1906-1944) honvéd a faluban és egy ismeretlen német katona a csévi erdőben. Budapest ostroma idején Csabán orosz katonák rendezkedtek be. Fosztogatták, zaklatták a lakosságot. A Vasút kocsmában egy csoportjuk nagy adag elrejtett pálinkára akadt. A lerészegedés után a pálinkán összeveszve egyik felük lelőtte a csoport másik felét. Az ezután kiérkező karhatalmi alakulat lelőtte az italozók maradékát. A halottakat ide hozták a csabai temetőbe, majd a tanácsrendszer idején hősi emlékművet emeltek feléjük. A „dicső felszabadítók” szövege ma is olvasható…
A kitörés idején 7 fiatal német katona a Nagy-Kopaszon keresztül elérte Csévet. Ott sebesülten fogsága estek. Az oroszok egy hét vallatás és éheztetés után megásatták velük a sírjukat és puskatussal agyonverték őket. Négyüket már exhumálták, ketten még Cséven pihennek, egyikük sírja ismeretlen
Február 14-e hajnalán több száz magyar és német katona érte el Csaba határában Hajnár mezejét. Az oroszok Aynard várának tetejéről lőtték őket. Nagyrészük sírja ma is ott van valahol.

Néhány sebesült fiatal német katonát az oroszok lehoztak a faluba. Cinikusan megebédeltették őket egy sváb háznál. A fiúk reménykedve kérdezték németül a sváb nénit: -Ugye mama, most már nem ölnek meg minket?! A néni könnyes szemmel nyugtatgatta őket, hogy nem. Az oroszok ezután kihurcolták őket az udvarra és lelőtték őket.

S most kérem, hallgassanak meg a kitörő, haldokló magyar honvéd utolsó érzéseiről szóló verset!

Kitörés!

Vár fokán állsz,
jeges szél az arcodba vág.
Lentről romváros tekint rád.

Otthonod rég
egy tűnő álomkép,
s szép hazád annyi, amin állsz.

Rég tudod már,
hogy a végzeted e vár,
s egyetlen kiút a halál.

Nincs már remény, feladnod mégsem lehet.
Nem maradt más, egyedül becsületed.
Inkább vagy hős egyetlen pillanatig,
Mint rabszolga, egész életeden át.

Elveidért,
honért és becsületért,
ember mit tehet, megtettél.

Semmi se fáj,
csendben átölel a fény,
s múló rémálom a világ.

Csillagösvény,
örökké tartó fény,
és nincs többé könny, se halál…

Nincs már remény, feladnod mégsem lehet.
Nem maradt más, egyedül becsületed.
Inkább vagy hős egyetlen pillanatig,
Mint rabszolga, egész életeden át.

(Szent Korona Rádió )